14,Fejezet~ Minden jó, ha a vége jó!

Csumii!!! :D
Tegnap írtam az előző bejegyzéshez kommentbe, hogy lesz még aznap rész, mert lesz egy kis időm. Nos, ma lett, mert egy év után nagynénémékkel csak tegnap tudtunk találkozni.
Jó olvasást, holnap új rész. :]

*Harry szemszöge*

A kávézóban leültünk egy belső asztalhoz, mivel még mindig nem sütött ki a nap. Én egy fekete kávét rendeltem, ő pedig egy cappucino-t.
-Akkor, mire is gondoltál?- kortyolt bele a papírpoharába.
-Mondjunk sétálhatnánk egyet, aztán bemehetnénk a Madame Toussauds múzeum horror részére. Ez így jó?
-Aha. Bírom a horror dolgokat!- vigyorgott rám a fanatikus mosolyával.
-Akkor fizessünk, és menjünk is. A kávét meg majd megisszuk útközben.
-Pillanat, csak ki kell mennem a mosdóba. Mindjárt jövök- azzal felpattantt, és bement a női mosdóba. Addig én, a táskájával és a poharakkal együtt, elindultam a pulthoz fizetni. Amikor végeztem, csak megálltam a Wc-ék előtt. Vártam. A lány wc-ből három kis csaj lépett ki. Puszit dobtak felém, de nem is figyeltem rájuk, benéztem, de a csapoknál nem láttam Lizzy-t. Valami azt súgta, hogy menjek be. Jól körül néztem, nem figyel-e valaki, aztán besurrantam a lengőajtón. Letettem a táskát és a poharakat a mosdókagylók szélére, majd halk zokogást hallottam az egyik fülke felől.
-Öhm... Elnézést, Lizzy, te vagy bent?- kérdeztem bizonytalanul. Elcsukló hangon válaszolt:
-I-i-igen... De mit keresel itt?- kérdezett vissza kicsit felbátorodva.
-Az lényegtelen, az a kérdés, hogy veled mi van?- próbáltam benyitni, de amilyen figyelmetlen vagyok, nem vettem észre, hogy a kilincs alatti kis csík piros, nem fehér.
-Hogy mi van velem?.. Háát..- sóhajtott egy nagyot- Éppen kezet akartam mosni, amikor három lány jött be, és egyből nekem estek, hogy miért rabolom el a férjüket, és hogy ha nem szállok le rólad akkor...- a hangja megint sírásba fulladt.
-Liz, és utána? Mi volt, az "akkor" után?!
-Láttad a letört szappantartót?- mondta, odamentem, és az egyik tényleg le volt törve. Hümmögtem egyet, és folytatta- Azt akarták hozzám vágni..., de nem találtak el.
-Liz, ennyi?!- annyira felidegesítettem magam ezen, hogy majdnem kitéptem az ajtót, úgy rángattam a kilincset- Nyisd ki!- szóltam mérgesen. Egy kattanás, és a piros csík fehérre váltott, a kilincs lenyomódott, és Lizzy szorosan magához ölelt- Lizzy, nyugodj meg, már nincs semmi baj- töröltem le egy könnycseppet az arcáról- Itt vagyok, nem bánthat senki sem!- kisírt szemeivel rám nézett, és megeresztett egy halk "Oké"-t- Gyere csak!- kézenfogva odavezettem a tükrökhöz- Mosd meg az arcod, utána elmegyünk a panoptikumba, és elfelejtjük ezt az egészet, rendben?
-Ühümm- hümmögött egy halvány mosollyal az arcán. Amikor végzett, átkaroltam a derekát.
-Harry, köszönöm!- nézett fel rám.
-Szívesen, de mit is?- simítottam meg a vállát.
-Azt, hogy vagy- mosolygott és megcsókolt. Bele mosolyogtam a csókunkba. Nem hiszem el, hogy ennyire szerethet. (Na jó talán mégis.)
-Indulhatunk hölgyem?- nyújtottam felé a kezem.
-Persze- és ezzel ki is mentünk az ajtón. Néhányan megbámultak, én meg visszabámultam egy "igen-a-női-mosdóból-jöttem-ki-pasi-létemre,-na-és?" pillantással.
Lizzy-vel csak a múzeum horror részére vettünk jegyet. A forradalmárok terme nem volt annyira ilyesztő. Innen egy óriási, régi lecsapódó nyaktiló vezetett a következő helyiségbe. Nekem ez sem volt félelmetes, de Lizzy néha-néha megszorította a kezem.
A többi termen is végig mentünk, aztán kiérve a múzeumból, fotósok ezrei vettek minket körül, gépeiket kattogtatva, és kérdéseiket ordítozva:
-Ő az új barátnőd?
-Mi van Caroline-nal? Vele vége mindennek?
Odasúgtam Liz-nek:
-Háromra futunk. Egy... Kettő... Három!- azzal elkezdtünk futni, a riporterek meg szaladtak utánunk. Egy sikátorban elbújtunk, és szerencsére nem találtak meg minket az újságírók.
-Harry,- szólított meg Lizzy- Ki az a Caroline?
-Csak egy futókaland volt, semmi más- válaszoltam. Aztán körül néztem, nincs-e valaki, aki csak arra vár, hogy előjöjjünk. De szerencsére nem volt, így folytathattuk a randevúnkat.
Elsétáltunk a Hyde-parkba, arra a helyre, ahol a három kisgyerek játszott. Most nem a hintákba ültünk, hanem a mellettük lévő padra. A lábait felhúztam az egyik lábamra, és elkezdtem piszkálni a lábát.
-Mi hír a túrnéról?- kérdezte.
-A túrné előtt még fellépünk egy suli bálon- ekkor elkezdett zenélni Lizzy telefonja- A dalom a csengőhangod?- mosolyogtam.
-Ahamm- azzal felvette a készüléket. Egy "De jó!" felkiálltás hagyta el a száját, és letette .
-Véletlenül nem a Webster Gimnáziumban léptek majd fel?
-Öhm... Igen, asszem‘ valahogy így hívják a sulit. Miért?
-Mert Ly most tudta meg, hogy a One Direction jön a suliba, és mindenki rólatok érdeklődik tőle. Amúgy ez egy hölgyválszos bál lesz, és már van is egy jelöltem.
-Kit viszel, kit viszel?- kérdezgettem.
-Szerinted?- kérdezett vissza egy értetlen mosollyal.
-Engem!- kiáltottam fel nevetve. Aztán az utca közepén felkaptam és megpörgettem. Amikor letettem, megcsókolt. Az ilyenek a kedvenc pillanataim. Ezek a spontán kitörések, érintések, csókok.
A randi további része is jól sikerült. Még beszélgettünk, zenét hallgattunk. Este hétkor értünk haza, és mégkértem, hogy még ma este is maradjon nálunk, mivel holnap szombat, így nem kell suliba mennie, és valószínüleg nekünk sem lesz semmi dolgunk...